Barion Pixel

Orbáncfű tea

990 Ft

Az orbáncfű tea hatékonyságát klinikai tesztekben bizonyították depresszió ellen, ami felhasználásnak jelentős bővülését idézte elő a 90-es években. A flavonoidoknak igazoltan nagy szerepe van a gyomorfekélyt megelőző, antibiotikus, gyulladáscsökkentő és májvédő hatás kialakításában, melyben az orbáncfű nem szűkölködik. A hipericinszármazékok pedig gátolják egyes influenzát, herpeszt, illetve leukémiát kiváltó vírusok szaporodását is, mely szintén nagy mennyiségben megtalálható az orbánvfűben.

Az orbáncfű teát nehezen gyógyuló sebek, külső, belső (gyomor- és nyombél-) fekély kezelésére már régóta alkalmazzák. Védi a nyálkahártyát, elősegíti a sejtek regenerálódását, valamint máj és epebántalmak gyógyítására is használják. A dohányzásról való leszokásban segíthet az elvonási tünetek tompításával.

Kiszerelés: 40 gr

Kép erről: vegan

Angolul “Szent János gyógynövényének ” is nevezik, mivel rendszeresen június 24-én virágzik, azaz János napján. Az

orbáncfűnek közel 400 faja ismert. A növény eredetileg kizárólag csak Európában nőtt, azonban a gyógyszeriparban és az alternatív gyógyászatban megnövekvő népszerűsége miatt fokozatosan elterjedt az amerikai és az ázsiai kontinenseken is.

Orbáncfű

Orbáncfű

Amellett, hogy antidepresszáns, rendkívül jó nyugtató az idegrendszernek, általánosságban véve pedig kedélyjavító és stresszoldó is. Rendszeres fogyasztásának jelentős vírusölő és immunerősítő hatása van a szervezetre nézve. Mindezek mellett pedig alkalmazható görcsoldóként, vízhajtóként, epehajtóként, emésztésjavításra, savcsökkentőként és nyálkaoldásra egyaránt.

Sok rémhír kering az orbáncfű fogyasztásának veszélyeiről - azonban ha mértékkel és észszerűen alkalmazzuk, nem lehet baj. Felnőtteknek a gyógynövény rendszeres fogyasztását maximum három hónapig, gyermekeknek hat éves kortól maximum nyolc héten át ajánljuk. Ezen kúraszerű időszak után több hét szünetet ajánlunk.

Az orbáncfű tea elkészítése: 1 teáskanál teafüvet 2,5 dl forró vízzel leöntünk és lefedve hagyjuk ázni. Ha teáskannában készítjük, akkor 2 teáskanálnyi teafű szükséges.

Kép erről: B9804461 2038 4159 ABCC 1A55714845141

 

 

 

 

Más gyógynövénnyel is kombinálható az alábbiak szerint:

Ellenjavallatok:

  • 6 éves kor alatt fogyasztása nem javasolt
  • terhesség és szoptatás alatt fogyasztása nem javasolt
0
Kosaram
  • No products in the cart.